Uhh...

Szóval, aszongya hogy...
Levizsgáztam! ÖTÖSRE!
Igen, befejeztem a középiskolát. Annyira furcsa és ijesztő ez az egész. Nem rég még csak a nyolcadikos ballagásom volt, most meg a vizsgaremek bemutatóra készülök.
Nyehh...
Gergőékkel teljesen megszakadt a kapcsolat. Már Misivel se beszélgetek. Hmmm. Hiányoznak, de az, hogy én mit érzek rohadtul le van szarva.
Mindegy.
Mutyival meg úgy tűnik, hogy kibékülünk... Durvaaa....

Már 31 nap eltelt....

... és már most elegem van 2014-ből.
Igazából állhatna ennyiből az egész bejegyzés, ugyanis ez puszta tény. Egyre nagyobb a nyomás. A tanárok kedvesen még jobban növelik bennünk a feszültséget. Persze az osztálytársaim is nagyon aranyosan tuszkolnak lefelé a már így is hömpölygő szarban.
És még lelkileg is padlón vagyok.
Áhh ennél jobb már nem is lehet. Komolyan azon a szinten vagyok, hogy fogon magam és világgá megyek. Talán nincs is értelme végigcsinálni ezt az egészet.
És továbbra is egyedül vagyok. Fáj...

Csak mert fáj....

Minden embernek megvan a maga háttértörténete. Mindenki szerzett már sebeket, melynek a nyomai még mindig ott vigyorognak lelkének egy bizonyos részén. 

De mi van azokkal, akiknek túl sok sebhelye? Akik már képtelenek mit kezdeni a lelkükben tomboló viharral? Akik folyton csalódnak? 

Bűn lenne feladni? Vétek lenne fogni egy kést és végleg véget vetni ennek az egész komédiának? 

Szokták mondani, hogy becsüljük meg az életünket, azt ami van. De ha már képtelen elviselni az ember a fájdalmat? Ha már olyan szintre jutott, hogy csak a feketeséget látja, és a fény kihunyni látszik az életéből, holott még csak tizennyolc éves?

Képes lennék rá. Megtudnám tenni. Szívem szerint hagynám magam beleveszni a sötétség végtelen tengerébe. 

Önző lennék tudom. De miért hagyjam, hogy mások önzősége miatt szenvedjek? Végre egyszer az életben magamra gondolnék...

Fognám a kést, és mosolyogva lesújtanék. 

Őrület

Eljutottam arra a pontra, hogy már nem bírom tovább. Az idegeskedés az egészségem rovására ment. Várható volt, hiszen csak rám kell nézni. Az elmúlt másfél hónap alatt annyi feszültség volt bennem, mint még soha. Az osztálytársaim szerintem összebeszéltek, és direkt eljártak egy tanfolyamra, aminek a neve a következő volt: Hogyan készítsük ki a Stefit pillanatok alatt. 

Ma és tegnap nem mentem suliba. Képtelen voltam. A fájdalmaim szinte felemésztették a testemet, emiatt ma el is mentem a dokihoz. Nyugtató. Ez lebegett a szemeim előtt. Persze meg is kaptam. Még szerencse, talán így elviselhetőbb lesz az amúgy elviselhetetlen osztályom.

Már csak fél év, és a legtöbbnek búcsút inthetek. Hála a jó égnek. 

Persze ezek mellet még ott van a belső szorongás is. Nekem mindig mindent el kell viselnem, mindenkivel elnézőnek kell lennem. 

Nem értik meg... soha senki nem fogja megérteni, hogy mi játszódik le bennem. A lelkem lassan, de biztosan felemésztődik, és ez ellen nem tehet senki semmit. 

Húhaaaa....

Na csókolom, csókolom!
Szepy már három hónapja hivatalosan is végzős.
Változott valami?
Ná! Nagyobb hajtás, több feszültség, idegesítőbb osztálytársak, szalagavató meg ilyenek.
A szalagavatót már kipipálhatjuk!
Nem részletezem, pár kép beszél helyettem! :)

Természetesen mi voltunk a legjobbak. Na jó, ez kihagyhatatlan volt, de amúgy tényleg mi voltunk a legjobbak... Utána az after genyó az nem volt nevezhető semminek. Tulajdonképpen nem is volt hozzá kedvem, mivel:

- Fájt a lábam!

- Fájt a fejem. 

- Fáradt voltam....

A tánc próbák alatt megismerkedtünk a három gráciával azaz: Misi, Gergő, Balázs. Persze Stefi, mint a legnagyobb antiszoc próbálja összetartani a csapatot. Mert ugye, ha én nem, akkor más sem... 

Mr. Tökély ismét hajlandó szóba állni velem... SŐT! Oly' mértékben megkergült, hogy azt mondta, hogy felejtsünk el mindent, és kezdjük újból a dolgokat. Megint... kb 10 hónappal ezelőtt hallottam már ezt a szájából. 

Z. És L. összejöttek! <3 3="" :d:d:d="" a="" alatt="" ami="" dolog="" ez="" ezalatt="" h="" legjobb="" nap="" nbsp="" nt...="" p="" rt="" t="">

Elegem van

Ugy am, tele van már az a bizonyos!
Kezd elegem lenni abbol, hogy korulottem mindenki boldog, hogy ugy nagyjabol szarnak a fejemre, hogy nagy valoszinuseggel ez lesz eletem egyik legszarabb nyara... Vaaaaa!!!! Mi a francnak tudnek orolni? Itt vagyok 18 evesen es azt se tudom, hogy milyen igazan boldognak lenni...

Ideg...

Ma meghallottam az ébresztőmet, és már akkor tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben. Alapból szarul kelek mindig, hiszen az 5:30 az 5:30... De ma... 

Nem is mentem be inkább a suliba, inkább elmentem a dokihoz, és kértem igazolást, meg kértem receptet a Ricsi vérnyomáscsökkentőjéhez, no meg a sajátoméhoz is. 

Ja, azt még le se írtam, hogy mi miatt nem mentem be. 

Az ideg. Megint. Persze nem véletlen. Megvan az oka mindennek. 

És még egy csomó dolgot el kell rendeznem, különben tényleg agyvérzést fogok kapni....