Komolyan már nagyon belefáradtam abba, hogy néhány ember csak követelni tud és ha nem tetszik neki amit írok nem meri elmondani. Nagyon gondolkozok azon, hogy bezárom a blogokat. Nincs semmi értelme ennek az egésznek. Én hulla fáradt vagyok minden nap és az olvasóknak pedig kielégíthetetlen vágyuk van. Nem tudok minden egyes nap frisselni. És nem érdekel ha valaki ezt elolvassa és besértődik, mert ez az igazság. A francba is én is emberből vagyok, nem vagyok gép aki éjjel-nappal fejezeteket ír. 15 vagyok, van 2 testvérem és egy anyám is akinek kell a lelki támogatás.
És van valaki aki törődik az én lelki világommal is? Mikor találom meg azt az embert akivel egy hullámhosszon leszek és elmondhatok neki mindent? Mikor fogom végre azt érezni, hogy igen vagyok valaki? Sajnos én tudom a választ erre a kérdésre. Soha. A mai világba ritka kincs az olyan ember aki nem veri át a másikat és nem is használja ki. Fogadjatok meg egy tanácsot. Ne bízzatok meg senkiben, csak azokban akik tényleg szeretnek titeket. Nem szabad legelsőre megbízni senkiben, mert nem biztos, hogy igazából is olyan amilyennek mutatja magát. Higgyétek el, tapasztalatból beszélek. Hiába vagyok csak 15, 45-nek érzem magam. Megismerhettem már azt, milyen, ha valakit egymás sokszor csapnak be. Na mindegy, hiszen ilyen az élet. Nem de? Fájdalom, szenvedés, zsarnokság. A pénz az úr, ritka, hogy a szeretet hoz össze két embert. Minden csak a pénzről szól, semmi másról.
Ezen viszont már nem lehet változtatni. Végül is mindegy, nem érdekel. Na azt hiszem, hogy megyek.
Puszi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése