Nagyon sokszor gondolkoztam már azon, hogy tulajdonképpen is mi értelme van ennek az egész baromságnak. És minden egyes alkalommal ugyanoda jutottam. Semmi. Igaz a testvéreimért, és anyuért végig csinálom és nem adom fel, de ha Ők hárman nem lennének mellettem, akkor már két méterrel a föld alatt lennék. A ,,barátaim" össze-vissza hazudoznak nekem. Nem tudok már senkiben megbízni. Anyun kívül senkivel sem tudom megosztani a gondjaimat. Néha nagyon jól tud esni az embernek egy kis baráti beszélgetés. Legutoljára talán két éve volt részem ilyenben. Mindegy, végül is nem számít. Kit érdekel, hogy mi van velem. Sok mindenkit még az sem érdekelné, ha elvinne egy agyvérzés, vagy egy szívroham. Pedig milyen jó is lenne. Úgy érzem, hogy mindenkinek könnyebb lenne az élete nélkülem. Hiszen én csak púp vagyok a háton, nem vagyok semmire sem jó! Most ha ezt valaki egyáltalán olvassa, biztos, hogy azt gondolja: ez a lány, egy idióta, depressziós, nem normális, barom állat... és még sorolhatnám. Igazad is van drága olvasó, mert én ez vagyok. Hiába leszek még csak 16 átéltem már az igazi fájdalmat, csalódást és még szerelmes is voltam. De megfogattam, hogy többé nem szeretek bele senkibe, mert a vége mindig ugyan az volt. Órákig sírtam a szobámban és vonat elé akartam ugrani, vagy felakartam vágni az ereimet. Épp amilyen kedvem volt. De most már az írás sem tud felvidítani, mert ahogy beleélem magam az történetbe, rögtön elfog egyfajta rossz érzés. és mindig arra gondolok, hogy velem ilyen sose lesz. Hiába mutatom azt a külvilág felé amit, belül én is vágyok egy kis törődésre. Nem pasi kell nekem, én csak egy igazi barátot szeretnék, aki jóban rosszban mellettem áll. Igaz ott van a Bazsi, de nem tud végighallgatni, folyton azt mondogatja, hogy legyek optimista. Kérdezem én. Mégis hogy a jó büdös francba? A családom szét esett, a régi barátaim nem foglalkoznak velem. És a megvető pillantások amik végig kísérnek bármerre megyek, egyszerűen megőrjítenek. A fenébe is! Ugyan olyan ember vagyok, mint a többi, nem tehetek arról, hogy az orvosok hülyék voltak és szépen elcseszték az egész életem! Én erről nem tehetek. Kisbabaként nem volt beleszólásom és azok a barmok anyáéknak sem mondták el, hogy mi a gáz. Áhh, de leszarom! kibaszottul nem érdekel, majd 2 éven belül meghalok és minden tökéletes lesz. Már az álom is kiment a szememből, szóval nem hiszem, hogy ma már aludni is fogok. na mentem!
Puszi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése