Eljutottam arra a pontra, hogy már nem bírom tovább. Az idegeskedés az egészségem rovására ment. Várható volt, hiszen csak rám kell nézni. Az elmúlt másfél hónap alatt annyi feszültség volt bennem, mint még soha. Az osztálytársaim szerintem összebeszéltek, és direkt eljártak egy tanfolyamra, aminek a neve a következő volt: Hogyan készítsük ki a Stefit pillanatok alatt.
Ma és tegnap nem mentem suliba. Képtelen voltam. A fájdalmaim szinte felemésztették a testemet, emiatt ma el is mentem a dokihoz. Nyugtató. Ez lebegett a szemeim előtt. Persze meg is kaptam. Még szerencse, talán így elviselhetőbb lesz az amúgy elviselhetetlen osztályom.
Már csak fél év, és a legtöbbnek búcsút inthetek. Hála a jó égnek.
Persze ezek mellet még ott van a belső szorongás is. Nekem mindig mindent el kell viselnem, mindenkivel elnézőnek kell lennem.
Nem értik meg... soha senki nem fogja megérteni, hogy mi játszódik le bennem. A lelkem lassan, de biztosan felemésztődik, és ez ellen nem tehet senki semmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése